023.jpg
024.jpg
025.jpg
022.jpg
021.jpg
019.jpg
020.jpg
017.jpg
018.jpg
016.jpg
015.jpg
014.jpg
013.jpg
012.jpg
011.jpg
010.jpg
Közösségi média 2017-ből Külföldi magazinok a 2006-os évből Külföldi magazinok a 2008-as évből Külföldi magazinok a 2009-es évből Külföldi magazinok a 2010-es évből Külföldi magazinok a 2011-es évből
Ahogy tavaly is, úgy idén is feltöltöm a galériába azokat a képeket kedvenc magyar modellünkről, amiket ő oszt meg a közösségi médiában. Minden kép, ami nekem különösen tetszik felkerül ide is a galériába. A képek forrása általában Barbi Instagram oldala. Onnan szoktam azokat lementeni. Eddig ehhez az évhez 25
 2017. május 21.
Ebben az évben indult el Barbi karrierje. Ekkor volt 13 éves. Talán az első komolyabb szerepe a Japán Spur magazinban volt annak idején és ha jól gondolom, akkor az a magazin az, amit én is feltöltöttem a galériába ehhez az évhez. 2006-ban másik magazint sajnos nem találtam egyet sem
 2017. május 20.
Ez is egy szegényes év volt. Vagyis már megint lehet rosszul fejeztem ki magam. Nem szegényes év volt, csak Barbi ezekben az időkben kezdett sikeres lenni. Még talán nem volt teljesen világhírű ezért lehet, hogy csak 5 darab magazint sikerült megtalálnom. Ezekből háromszor az Elle magazinokban szerepelt. Az Elle
 2017. május 19.
A 2009-es évből összesen hat darab magazinra találtam rá. Nem valami sok… Többségük Japán és koreai magazinok. Mind nagyon jól sikerült képek Barbiról, ahogy azt már az évek alatt megszokhattuk természetesen. Cikk az nem készült ekkor Barbiról. Csak mind modell szerepel az újságok hasábjain. Ezeken a képeken összesen 16
 2017. május 18.
A 2010-es volt az első olyan év Barbinál, amikor már egyre több magazinban szerepelt. Ebbe az évbe 23 magazint töltöttem fel. A magyar magazinok ide most nem számítanak bele, csak az idegen nyelvűek. Nagyon sok francia magazinban kapott szerepet és ezek mellett a már jól megszokott Vogue magazinokban volt
 2017. május 17.
A mai napon a 2011-es magazinokat hoztam el nektek. Ebből az évből 17-et találtam meg összesen. A legtöbb kép Barbiról ebben az évben a Vogue magazinnak készültek szerte a világban. De vannak még cikkek vagy képek az Elle, Galmour, Harper’s Bazaar vagy éppen a Love magazinban is. Iszonyú jó
 2017. május 16.
Nem olyan régen szembesültem azzal a ténnyel, hogy a galériában a külföldi magazinokat még nem töltöttem fel teljesen, így a napokban ennek nekiestem. Így most már minden külföldi magazin is a helyén van. Már, amiket meg tudtam szerezni a netről. Majd még kutakodok tovább a későbbikben, hátha rálelek olyanokra,
 2017. május 15.
A mai napon az eddig elmaradt magyar nyelvű magazinokat és napilapokat töltöttem fel a galériába nektek. Összesen nyolcféle magazinból hoztam el kisebb-nagyobb cikkeket kedvenc modellünkről. Vannak benne reklámok, de kisebb érdekes cikkek is a napilapokban, amit a lejjebb található linkeken találtok meg. Hajrá! Olvasásra fel!!!        
 2017. május 12.
Pár apró-cseprő oldalacska megjelent Barbiról a külföldi magazinokban. Nem sok a mexikói Maxim magazin kivételével, de azért elhoztam őket a galériába. Igazából mindegyik magazin francia most. Számítok rá azért, hogy lesz még olyan magyar avagy külföldi magazin idén, ahol Barbi több oldalas szerepet is kaphat, de addig itt vannak
 2017. május 11.
Megjelent egy új hat darab képből álló fotósorozat a kedvenc magyar modellünkről, amit David Roemer készített. Biztosan, mert elfogult vagyok, de nekem nagyon, de nagyon tetszik ez a képsorozat. Nagyon jól áll Barbinak ez az erőteljes piros rúzs és roppantul megy hozzá a sötét háttér, meg minden. Szóval nekem
 2017. május 10.
Igaz, hogy már legalább három hete feltöltöttem a galériába a Giorgio Armani kampányhoz készült hivatalos plakátokat is a fotósorozatok után, de kiírni még nem írtam ki, így most ezt is megteszem. A fotósorozatokat már láthattuk itt, és most a hivatalos plakátok is megjelentek a legújabb parfümökhöz, amiket pedig itt
 2017. május 09.
Csak jövő év februárjában fog megjelenni majd a Sports Illustrated fürdőruhás különszáma, de már most elkészült hozzá a fotósorozatok egy része, amit a Bahamákon készítettek többek között Mihalik Enikő és Palvin Barbara közreműködésével. A két világhírű magyar topmodellnek ez az első közös munkájuk. Biztos nagyon gyönyörűek lesznek mind a
 2017. május 07.
Sziasztok! Március hónap végén és április elején Barbi megint bekerült a magyar magazinokba és napilapokba. Ezeket az újságcikkeket töltöttem fel a galériába. Ezen kívül felkerült egy új fotósorozat is a 2017-es albumba Emrey Ozcan címen. Közben felkerült az internetre egy fotó Barbiról és egy francia fiatal modellről, amint együtt
 2017. április 08.
A héten megjelent Barbi új fotósorozata, amit az új Giorgio Armani parfümhöz készítettek. Szokás szerint megint gyönyörű Barbi a képeken. Barbi 2015 óta nagykövete a Giorgio Armani Fragrances & Beauty-nak. Azóta készülnek vele képek, és ez idén sem lett máshogyan. A képek minden évben szuper jól néznek ki. A
 2017. március 31.
Palvin Barbit Éder Krisztián fotózta a CR Fashion Book-ba. Hiába számított egyre sikeresebbnek és elismertebbnek Krisztián a hazai fotósszakmában, azért Amerika, ahol teljesen más a piac, sokkal nagyobb a verseny, szinte újra kellett építenie a karrierjét. Hogy hol is tart ezen az igencsak nehéz és rögös úton, arról kaptunk
 2017. március 25.
Sziasztok! Megint összegyűlt egy csomó év eleji magyar nyelvű cikk Barbiról magazinokból és napilapokból, amit most feltöltöttem a galériába, tehát már olvashatóak is 🙂 A magazinok írnak Barbi Sports Illustrated új fotósorozatairól, a Gálákról, amiken megjelent az év elején. A Hello magazinban egy egy oldalas interjú is olvasható Barbival.
 2017. március 25.
A Fashion Unfiltered bemutatott egy fotósorozatot Barbiról. Ezeken a képeken mindegyiken más színű a haja és a sminkje is. A képeket Miguel Reveriego fotózta és azt mutatja be, hogy mennyi arca van a gyönyörű magyar modellünknek. A sminkeket Vincent Oquendo készítette, a haját pedig Rolando Beauchamp csinálta meg. A
 2017. március 18.
Barbi március elején több eseményen is részt vett, amiről a képeket mostanra sikerült a galériába feltöltenem. Elmaradtam még egy Sports Illustrated eseménnyel, az is felkerült a képtárba. Ezen kívül Barbi március 5-én Párizsban járt a L’Oréal Paris vacsorán, majd 7-én a V Magazine vacsorájára volt hivatalos. Minden eseményen gyönyörűen
 2017. március 18.
Palvin Barbit nagyon szeretik Koreában. Megjelenése óta mindig van koreai munkája, ahogy most is. Jelenleg a Koreai Keds cipőmárka kampányán dolgozik. Vagyis már szerintem az készen van, mert jelent meg már videó, és képek is. Plusz a koreai weboldal főoldalán is feltűnik Barbi. Ez egy dorkó féle cipőmárka, ami
 2017. február 20.
Ahogy szokás egy film, kampány meg minden után megtartják Amerikában az ahhoz tartozó rendezvényeket, ahol általában mindenki meg szokott jelenni. Barbi is így tett a Sports Illustrated magazin rendezvényén. Ahogy arról már írtam, legnagyobb örömünkre Barbi idén is bekerült a SI magazin fürdőruhás különszámába. Egy csomó jobbnál-jobb kép készült
 2017. február 19.

 

 

 

.